Otváracie hodiny

Ha meg kell neveznünk azt a csapatot, amely a legnagyobb meglepetést okozta idén ősszel, akkor egyértelműen Finnországot mondanánk. Az északi válogatott már 2018-ban meglepetést keltett azzal, hogy a Nemzetek Ligája C divíziójának 2. csoportjában Magyarország, Görögország és Észtország előtt az első helyen végzett, bár akkor sokan legyintettek, hogy azonos erősségű riválisokkal szemben ment csak ennyire a játék.

80 éve erről álmodtak a finnek

Markku Kanerva kapitány azonban hitt benne, hogy ez a sikerszéria lökést adhat, és a kedvező sorsolást a selejtezőn is ki kell használni. A válogatott pedig maximálisan élt a lehetőséggel, a H csoportban kilenc mérkőzéséből hatot megnyert, csupán az olaszoktól kapott ki oda-vissza (ez várható is volt), és Boszniában futott bele egy 4–1-es vereségbe. Lapzártánk után még Görögországban játszott, de a második pozícióját már semmi sem veszélyeztette.

Bármilyen meglepő, Finnország az 1938-ban vívott első (világbajnoki) selejtezője óta nyolcvan évet várt arra, hogy egyszer végre ott legyen egy komoly nemzetközi futballtornán.

„Erről álmodtuk egészen 1938 óta, amikor is először játszottunk selejtezőt a vb-re. Generációk álma vált valóra, és a jövő nyáron egész Finnország úgy fog ünnepelni, mint előtte sosem” – olvasható a szövetség Facebook-oldalán.

„Oh, Finnország, oh, Finnország, oh, Finnország végre kijutott az Európa-bajnokságra!” – lelkendezett Antti Rinne miniszterelnök is.

A finnek az első két vb-re nem jelentkeztek, az 1938-as torna kvalifikációján viszont – mint azóta valamennyi vb-, illetve Eb-selejtezőn – elbuktak. A Liechtenstein elleni pénteki 3–0-s győzelemmel viszont eldőlt, hogy ott lehetnek a 2020-as Eb-n.

A sok múltbéli csalódás után ez óriási elégtétel az 5,5 millió lakosú országnak, amely az évek során olyan klasszisokat adott a világ labdarúgásának, mint Jari Litmanen, az Ajax és a Barcelona csatára, vagy Sami Hyypiä, a Liverpool védője, a nagy áttörés azonban velük sem sikerült. A csapat korábban egyszer jutott el legalább hat győzelemig egy selejtezőcsoportban, a 2008-as Eb kvalifikációjában ott volt a kezében a meglepetés lehetősége, de az utolsó fordulóban gól nélküli döntetlent ért el Portugáliában, így a továbbjutás helyett csupán a 4. helyen zárt.

De akkor mi változott még az utóbbi időben?

2016 decemberében Markku Kanerva, a válogatott addigi asszisztense kapta meg a feladatot. Egy olyan csapatot örökölt, amely 2015 októbere óta sorozatban 13 meccsen maradt nyeretlen, és mely néhány kulcsemberét elveszítette. A középpályás Roman Eremenko kétéves eltiltást kapott kokainhasználat miatt, Perparim Hetemaj 2018 elején vonult vissza, hogy klubkarrierjére összpontosítson.

Kanerva átértékelte a lehetőségeket, visszatért a 4–4–2-es felálláshoz, és egy erős védekezés mellett a legjobb csatárra, Teemu Pukkira épülő kontrajátékot talált ki. Az eredmények feltűnőek: amint már írtuk, Finnország megnyerte a Nemzetek Ligája-csoportját, majd nagyszerűen szerepelt az Eb-selejtezőkön is.

„Megvan a kirakós hiányzó darabja, most már igazi sportnemzet lehetünk” – lelkendezett Marco Casagrande, a Finn Labdarúgó-szövetség főtitkára.

A korábbi 69-szeres válogatott Aki Riihilahti, a HJK Helsinki ügyvezető igazgatója szerint nagy dolog, hogy sikerült legyőzni a finn szkepticizmust is. De ehhez kellett egy helyi sztár is. „Teemu Pukki valóban olyasvalaki, akit mindenki szeret. Ő az, akit finn megmentőként fogadtak el, aki elvisz minket az ígéret földjére” – mondta Riihilahti.

Pukki eddigi 79 mérkőzésén 24-szer volt eredményes, a jelenlegi Eb-selejtezőn kilenc meccs után 9 találatnál járt, Liechtensteinnek is bevert kettőt. Nem véletlen, hogy ő volt az, aki pénteken pezsgőt bontott, és mindenkit lelocsolt az öltözőben. A helyiek pedig óriási ünneplést szerveztek, a Pukki Party néven elhíresült banzáj Helsinki belvárosában folytatódott hajnalig.

A csoport: Kane-tripla az 1000. angol meccsen

Az A csoportban a 9. forduló előtt az volt a nagy kérdés, Koszovó képes lehet-e elodázni a továbbjutás kérdését egy csehországi bravúrral. Nos, Bernard Challandes kapitány csapata közel állt a meglepetéshez, hiszen a Sheffield Wednesday csatára, Atdhe Nuhiu a második félidő elején vezetést szerzett, de a csehek végül Alex Král és Ondrej Celustka révén fordítottak, és a 2–1-re hozták az év mérkőzéseként beharangozott csatát.

A csapat ezzel sorozatban hetedszer is kijutott az Eb-re. Csakúgy, mint az angolok, akik történetük 1000. mérkőzését legyalulták Montenegrót: a triplázó Harry Kane vezetésével sikerült 7–0-ra győzni.

Az utolsó forduló ezek után már csak sétagalopp volt, Anglia Pristinában úgy verte 4–0-ra Koszovót, hogy a 79. percben még csupán egy góllal vezetett, míg a cseheknek az is belefért, hogy 1–0-ra kikapjanak Bulgáriában.

B csoport: nem jött be a szerb bónusz

Az utolsó két fordulónak Ukrajna már biztos továbbjutóként vágott neki, a másik helyre a címvédő portugálok pályáztak jó eséllyel. Elméletileg maradt esélye a szerb válogatottnak, de ahhoz nem volt elég kétszer nyernie, Portugáliának is pontot kellett volna veszítenie.

„A válogatottnak minden mérkőzésen a győzni akarás szándékával kell pályára lépnie. Úgy gondolkodunk, hogy legyőzzük Luxemburgot, majd nyerünk Ukrajna ellen, és minden más csak bónusz számunkra” – nyilatkozta Ljubisa Tumbakovic szövetségi kapitány.

Végül egyik sem jött össze, a portugálok 6–0-ra elintézték Litvániát, majd 2–0-ra nyertek Luxemburgban, míg a szerbek nagy nehezen csak 3–2-re verték a nagyhercegség válogatottját, utolsó meccsen pedig 2–2-es döntetlent játszottak az ukránokkal.

C csoport: sztárcsapatok mentek tovább

Hollandia nem nagyon erőltette meg magát Belfastban, ahol egy laza gól nélküli döntetlennel meg is oldotta a továbbjutás kérdését. A csapatok ugyan még végezhetnek azonos pontszámmal, de az egymás elleni eredményeket tekintve Hollandia jobban áll (3–1, 0–0).

Kicsit furcsa is volt hallani/olvasni Ronald Koeman nyilatkozatát, aki októberben teljesen kikelt magából, és lekezelően nyilatkozott az ellenfélről. Arról, amelyet egyébként csak a hosszabbításban sikerült felülmúlni, a 91. percben még 1–1 volt az eredmény. Koeman nagyon negatívan úgy beszélt Michael O’Neill csapatából, hogy a mutatott produkció felháborító volt, még nézni is szörnyű.

A szombati mérkőzés utána aztán Koeman agyba-főbe dicsérte a hazaiakat. „Összességében irányítottuk a játékot, de az északírek jól szervezett védelmével nem tudtunk mit kezdeni. Az Európa-bajnokság számára fantasztikus lenne, ha egy ilyen csapat bejutna. Sok szerencsét kívánok neki” – mondta.

A német válogatott is továbbment, hazai pályán 4–0-ra legyőzte Fehéroroszországot, úgy, hogy az első félidőben döbbenetes, nyolcvan százalék körüli labdabirtoklást ért el, és húsz alkalommal próbálkozott a gólszerzéssel. Ami még érdekesség, hogy Manuel Neuer kapus számára ez volt a 40. mérkőzés, amelyen nem kapott gólt, így már csak négy hibátlan teljesítmény kell neki ahhoz, hogy utolérje a válogatottsági rekorder Sepp Maiert.

Ahol még minden nyitott

A D csoportról beszélni se nagyon érdemes, hiszen lapzártánk után véget érnek a küzdelmek, így mire az olvasó a kezébe veszi az újságot, már tudni fogja a végeredményt.

Ami biztos, hogy hét mérkőzés után Svájc 14 ponttal a második helyen áll, és miután a pont nélküli Gibraltár otthonában zárja a csoportot, elképzelhetetlen, hogy ne jusson tovább. A 15 pontos Dániának egy döntetlen már elég Dublinban, azonban a csata nem lefutott, hiszen a 12 pontos írek egy győzelemmel nem csupán utolérnék pontszámban a riválist, de a júniusi koppenhágai 1–1-es döntetlen miatt az egymás elleni eredmények tekintetében meg is előznék.

Egy hely még kiadó az E csoportban is, amelyre a már biztos továbbjutó horvátok mellett három válogatott – Magyarország, Wales és Szlovákia – is pályázik. A keddi, Wales–Magyarország összecsapás lesz a döntő: amelyik válogatott nyer Cardiffban, kijut az Eb-re.

Szlovákia abban reménykedhet, hogy a két egymásnak feszülő csapat nem bír egymással, egy döntetlen ugyanis megnyitná az utat Pavel Hapal tanítványai számára, csupán Azerbajdzsánt kellene legyőzni Nagyszombatban.

F csoport: könnyező svéd kapitány

Spanyolország mellett Svédország jutott tovább, pedig a skandinávoknak nem kis feladatot kellett megoldaniuk Bukarestben. A pénteki összecsapás azonban elég gyorsan eldőlt, a telt házas Nemzeti Aréna közönsége gyorsan szembesült a valósággal, hogy a kedvencek nincsenek azonos súlycsoportban a vendégekkel. A svédek fél óra alatt Marcus Berg, majd Robin Quaison révén kétgólos előnyre tettek szert, és a továbbiakban már nem nagyon erőlködtek, csak megőrizték a 2–0-s eredményt.

A lefújást követően őrült ünneplés kezdődött, Janne Andersson szövetségi kapitány pedig nem is titkolta, megkönnyezte a sikert. „Ó! Mindenki látta a könnyeimet?! Ez nem jó” – nyilatkozta mosolyogva a Sportbladetnek. „Óriási büszkeséget és örömet érzek, különösen amiatt, ahogy játszottunk. Kitaláltunk egy meccstervet, és a játékosok hihetetlenül pontosan végre is hajtották. Amikor ezt tapasztalom, az mindig melengeti az edzői szívemet” – mondta.

A románoknak sem kell temetni az Eb-esélyeket, még bízhatnak abban, hogy a Nemzetek Ligája rájátszásából kiharcolják a részvételt.
 

G csoport: Szabicsék is Eb-résztvevők

Az utolsó forduló már itt sem számít a továbbjutás szempontjából, a lengyelek mellett ugyanis az osztrákok is kint vannak az Eb-n. A Franco Foda és Szabics Imre vezetett válogatott 2–1-re verte Észak-Macedóniát, így biztosan a második helyen végez csoportjában.

Lengyelország kicsit pánikhangulatban, de 2–1-re győzött Izraelben: a szombati mérkőzést megelőzően néhány órával a Jerusalem Post hivatalos honlapján azt írta, palesztin dzsihadisták meg akarják támadni a jeruzsálemi Teddi Stadiont. Ugyan a hírt percekkel később törölték, de azért egészen a hazaérkezésig nem lehetett nyugodt a lengyel delegáció.

H csoport: mindent eldöntött az isztambuli 0–0

Azzal, hogy múlt csütörtökön előbb játszották a Törökország–Izland mérkőzést, a gól nélküli döntetlennel eldőlt, hogy a franciák az utolsó két mérkőzésüktől függetlenül már ott vannak az Európa-bajokságon.

Ez túlzottan meg is nyugtatta a világbajnokot, hiszen Moldova gyorsan vezetést is szerzett Párizsban, és csak nehezen sikerült kierőszakolni a 2–1-es hazai győzelmet. A vasárnapi tiranai stadionavatón aztán egy újabb 2–0-s sikerrel a csoportelsőség is összejött.

Az említett isztambuli 0–0 egyébként megnyugtatta a törököket is, hiszen négypontos előnyöket már nem bukhatták el Izlanddal szemben, így belefért egy laza 2-0-s andorrai siker is zárásként.

Az I csoportban a belga válogatott az Eb-re szintén kijutott orosz csapat vendégeként is megőrizte százszázalékos mérlegét, a tavalyi vb-bronzérmes Szentpéterváron 4–1-re győzött. A Hazard testvérek közül a dortmundi Thorgan egy, míg a madridi Eden két góllal vette ki a részét a sikerből.

„Az 1989-es novemberi események idején Rimaszombat és környéke polgárai ezen a helyen, az egykori dohánygyár épülete előtt csatlakoztak a csehszlovákiai forradalmi megmozdulásokhoz” – olvasható a táblán szlovák, magyar és angol nyelven. 

A felirat szerint a bársonyos forradalom idején fektették le a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok alapjait a jövő nemzedékei számára. Létrejött a Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevű mozgalom, amely a széles körű, demokratikus változásokat biztosított.

Az Eurostat 1995-től tartja számon a posztszocialista országok bruttó hazai össztermékének (GDP) alakulását. Azóta Szlovákia az Európai Unió 28 tagállamának átlagához viszonyítva a 47%-os fejlettségi szintről 78%-ra zárkózott fel. A V4-ek közül a szlovák reálkonvergencia a legmagasabb. A felzárkózás sikerét jól szemlélteti, hogy a rendszerváltás után jobban induló Magyarországot már 2006-ban leköröztük, s a csehekkel szembeni fejlettségi különbségünket harminc év alatt a felére csökkentettük. Persze, az elmúlt három évtized gazdaságfejlődése nem egy töretlen sikertörténet.

A rendszerváltást követő időszak gazdaságtörténetileg három tízéves szakaszra bontható. Az első a transzformációs válság, amely nagyrészt egybeesett a mečiarizmussal. A másik a felzárkózás időszaka, amely a Dzurinda-kormányokkal azonosítható. A harmadik a gazdasági válság és a kilábalás, mely 2009-től napjainkig tart. Az utolsó szakaszt, a kérészéletű Radičová-kormányt leszámítva, a Fico-kormányok politikája alakította. Nehéz e harminc év gazdaságfejlődéséről objektív képet rajzolni, hiszen az nem választható el a társadalomfejlődéstől, amelyet most is mérgez az intézményesített korrupció, az iskola- és egészségügy elhanyagoltsága, s különösen a jogállamiság intézményeivel való visszaélés, hogy csak a legégetőbbeket említsem. Mégis összefoglalnám dióhéjban a rendszerváltás utáni szlovák gazdaságtörténet sarokpontjait.

Csehszlovákia – transzformációs válság

Szlovákiának a 2007-es világgazdasági válság leküzdése sétagalopp volt ahhoz képest, amit az 1989-et követő transzformációs válság alatt elszenvedett. Aki abban bízott, hogy a rendszerváltással beköszönt a jólét, az hamar kiábrándult. Az ENSZ felmérése szerint 1995-ig a tervgazdaságról a piacgazdaságra való áttérés átlagosan 36%-kal vetette vissza a posztszocialista országok GDP-jét, az ipari termelésüket pedig 44%-kal. Csehszlovákiában, miként a posztszocialista országok többségében, nem fokozatosan, hanem sokkterápiával alakították át a gazdaság szerkezetét. Egy év leforgása alatt a munkanélküliség nulláról 524 000 főre ugrott. Az 1991-es árliberalizáció 61%-os áremelkedést okozott, mivel egyik napról a másikra megszüntette a szocializmus ártámogatásait. Csak néhány példa: a marhahús 53, a vaj 68, a gyümölcs-zöldség 39, az üdítőital 196 százalékos támogatást kapott. Közben a nominális bérek csupán 17%-kal emelkedtek, ami azt jelentette, hogy a reáljövedelem és a háztartások fogyasztása páratlan mértékben csökkent. Ilyen mértékű gazdasági visszaesés háborús időszakokra jellemző.

Mečiar – vadkapitalizmussal a csőd széléig

Sajnos, sem a csehszlovák, sem a későbbi szlovák privatizáció nem tekinthető sikertörténetnek. A mečiari vadprivatizáció, a közvagyon elherdálása intézményesített bűncselekmények sorozata volt, résztvevői szimbolikus áron jutottak állami vállalatokhoz. A vételárat zömmel állami bankok finanszírozták, de a hiteleket számtalan esetben nem törlesztették. Az Állami Vagyonalap 1995–98 között a 110 milliárd korona számviteli értékű vállalatcsomag eladásából mindössze 12 milliárd bevételt realizált. A bankkonszolidáció, ami a valóságban az állami bankok rossz hiteleinek leírását jelentette, újabb 100 milliárd koronába került. Nem beszélve arról, hogy a privatizált vállalatok 69%-a fizetésképtelenné vált. Rablás volt ez a javából, és nagyban hozzájárult, hogy a hazai vállalati és bankszektor a csőd szélére került.
Az állam sem gazdálkodott különbül. Az adóssághalmozásra hagyatkozó növekedés makrogazdasági egyensúlyvesztéssel járt, az állam fizetőképessége 1998-ban gyakorlatilag a nullára süllyedt, és még a 30%-os államkötvénykamattal is csak nehezen tudta a piacról finanszírozni magát. A nemzetközi hitelminősítők spekulatív befektetési tartományra minősítették az ország hitelképességét. Teljes volt Szlovákia nemzetközi izolációja. A mečiari gazdaságpolitika miatt az ezredfordulón 19,2%-on tetőzött a munkanélküliség, ami több mint félmillió munkanélkülit jelentett. Vladimír Mečiar svájci életszínvonalat ígérő politikájáról bebizonyosodott, hogy parasztvakítás. Az EU 15 átlagához mért GDP 2000-ben 44,3% volt, pontosan annyi, mint a bolsevik diktatúra utolsó évében, 1989-ben. Vagyis a rendszerváltás első évtizedében a szlovák gazdaság gyakorlatilag egy helyben toporgott.

Dzurinda – reformok, korrupciós háttérrel

Az 1998-as választást követő Dzurinda-kormányzatok sem voltak hibátlanok, de vitathatatlan érdemük, hogy a csőd szélére sodródott országot kivezették a nemzetközi izolációból: Szlovákia 2000-ben az OECD, 2004-ben a NATO és az Európai Unió tagja lett.

Mikuláš Dzurinda első kormánya sikerre vitte a költséges, de elkerülhetetlen bankkonszolidációt, majd a szféra magánosítását. Ennek hozadékaként a vállalati hitelek átlagos kamatterhe az 1998-as 22,1%-ról 2001-re 10,7%-ra csökkent, ami megkönnyítette a vállalati beruházások finanszírozását, s ösztönzőleg hatott a gazdaságra. Javult az államadósság kamatterhe és az állam nemzetközi hitelminősítése. A külföldi működőtőke-beáramlás a mečiari időszakhoz képest több mint a duplájára nőtt. Az ipar munkatermelékenysége 1998 és 2006 között megháromszorozódott, ami nemcsak a gazdaság exportképességét, hanem a béreket és a foglalkoztatottságot is jelentősen megnövelte.

Dzurinda második kormánya, amelynek már nem volt baloldali tagja, nyomatékosította a jobboldali reformok erejét. 2002-től csökkent az állam súlya a gazdaságban, és emelkedett az egyéni felelősség rangja. Egyszerűsödött az adórendszer, az adóterhelés a jövedelmekről a fogyasztásra tolódott. 2005-re az állami kiadások, vagyis az újraelosztás aránya a GDP-hez viszonyítva a maga 37%-ával jóval a 46,6%-os uniós átlag alá került. A 2004-es adóreform az áfa és a jövedelemadók 19%-os egykulcsos adójának bevezetésével kezdetét vette, és sok egyébbel, köztük az osztalék- és örökösödési adó eltörlésével folytatódott. A nyugdíjreformmal pedig létrejöttek a magánnyugdíjpénztárak.

Megvalósult az önkormányzati decentralizáció, bár nem sikerült a mečiari megyehatárok átrajzolása, s az EU egyik alapelvét, a szubszidiaritást nem érvényesítette akkora mértékben, ahogy azt az akkori MKP szerette volna. A munkanélküliség a 2008-as válság kirobbanásáig 10% alá került, vagyis az ezredfordulótól feleződött. A bruttó hazai össztermék szinte szárnyalt. A növekedés 2007-ben 10,7%-on tetőzött, ezt azóta sem sikerült megközelíteni. Európai felzárkózásunk is felgyorsult, 2006-ban már elértük az egy főre jutó GDP uniós átlagának 60%-át.

De ahogy az lenni szokott, a sikernek voltak árnyoldalai. A közigazgatás mečiari brutalitása megszűnt ugyan, de a korrupció hatékony maradt. Alacsony volt a bérfelzárkózás, ez lett a baloldal aduásza, és alulfinanszírozott maradt az egészség- meg az oktatásügy. Elmaradt a mezőgazdaság modernizálása, s részben ebből eredően, a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatása is.

Meggyőződésem, hogy a közigazgatási mulasztások és a korrupció továbbélése ellenére a szlovák gazdaságtörténet sikerként jegyzi majd ezt a korszakot. A tátrai tigris elemében volt, s mi büszkék lehetünk a történelmi tényre, hogy sikerében a szlovákiai magyar politikai képviselet is hatékony szerepet játszott.

Fico – reformpasszivitás, intézményesített korrupció

2006-os kampányában a Smer szociális igazságosságot, progresszív adórendszert és a károsnak bélyegzett jobboldali reformok megszüntetését hirdette. Az INEKO gazdaságkutató intézet 2009-es felmérése szerint viszont Robert Fico első kormánya ígéreteinek kétharmadát nem teljesítette. Szemfényvesztő polikáját a nagyon jó kondícióban megörökölt országra és államkasszára építhette.

Kormányra jutásakor a gazdasági növekedés 6% feletti volt, s a csökkenő munkanélküliség mellett emelkedtek a reálbérek és az adóbevételek. Közel húsz évvel a rendszerváltás után, 2007-ben végre sikerült elérni a reálbérek 1989 előtti szintjét. Az ország ekkor még jó makrogazdasági pályán mozgott. Az államháztartási hiány és az infláció 3% alatt volt. Az államadósság pedig megközelítette a 30%-os történelmi minimumot – amit a Smer-kormányok elképesztő adakozásai azóta közel 50%-ra növeltek. A kedvező belső kondíciókat ekkor még a globális külső konjunktúra is erősítette. Vagyis az első Fico-kormány gazdaságpolitikája a korábbi kormány által megalapozott termés begyűjtésére, és a korrupció intézményesítésére korlátozódott. Kerülte a jelentős szerkezetátalakítást. Meseszerű élete talán örökké tartott volna, ha 2008-ban nem tör ki a világgazdasági válság. Már az euró 2009-es bevezetését sem ünnepelhettük felhőtlenül, mert a gazdaság ekkorra már mélyrepülésben volt, 5,4%-kal zsugorodott. Drasztikusan visszaesett a növekedést tápláló külföldi tőkebeáramlás, és ismét csökkent a foglalkoztatás. Az első Fico-kormány addigi irigylésre méltó helyzete radikálisan megváltozott. És megkezdte a szociális álintézkedésekkel tarkított, a stratégiai gondolkozást mellőző, kiszámíthatatlan, inkoherens gazdaságpolitikai manőverezéseit.

Egyik legkárosabb intézkedése a magánnyugdíj-megtakarítás mértékének felezése volt. A jövőbeni magánnyugdíj-megtakarítások konfiskálásából származó bevételeket azóta is elnyeli az állami költségvetés. Ezzel az intézkedésével a Smer az elmúlt hat évben durván 3 milliárd euróval csökkentette az emberek magánvagyonát.

A fiskális alkoholizmus, vagyis a kóros közpénzosztogatás máig akadályozza a kiegyenlített költségvetés megvalósulását. Fico kabinetjei 2006-tól napjainkig a központi állami költségvetés kiadásait 11 milliárd euróról 17,5 milliárdra növelte. Ez elképesztően nagy, 59%-os emelkedés. Ám ne higgyük, hogy e temérdek pénzzel a szociális politikát dúcolták alá. Szlovákia szociális közkiadásai az uniós átlag 80%-át sem érik el.

A Smer szociális politikájának képmutatását talán az bizonyítja a legjobban, hogy 2009-től folyamatosan növeli a munka adó- és járulékterheit, de a tőkejövedelem adóterhét az uniós átlag egy tizedén hagyja, a vagyonadót pedig az OECD-országok között a második legalacsonyabb szinten. Szlovákia átlag adófizetői elsősorban a bérből élő dolgozók, vagyis a Smer népnemzeti szociális állameszménye cinikus parasztvakítás. Marketingeszköz, amely a párt végrehajtói hatalmának megtartását, az intézményesített korrupciót és a plutokráciát szolgálja.

Pozitívum a Smer Európa-párti orientációja, mely a gazdasági környezetre is kedvezőleg hat. Az is dicséretes, hogy az elmúlt évtizedben a munkanélküliség újra feleződött, mára 5% alá került, s a foglalkoztatással a reálbérek is több mint 20%-kal emelkedtek. De hozzá kell tenni, a foglalkoztatásban bekövetkezett kedvező változás elsősorban a külső konjunktúrának, s nem a Smer intézkedéseinek köszönhető, hiszen, ismétlem, kormányzásuk alatt a munka adó- és járulékterhei nőttek, a munka törvénykönyve szigorodott, a vállalkozói környezet a nemzetközi rangsorolásban romlott. A Doing Business-rangsorban a 2006-os 37. helyről mára a 42. helyre estünk vissza. Mindent összevetve: a Smer-kormányok a szükséges reformok kerékkötői, s nem az előmozdítói voltak. És mi sem lehetünk büszkék arra, noha épül az R7-es, hogy a szlovákiai magyar politikai képviselet szerepet játszott a tátrai tigris legyengítésében.

Képzetlenség – út a nyomorba

„Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell” – állítja Ralf Dahrendorf német szociológus. Az első kettő teljesült: a bársonyos forradalom ténye és a szlovák gazdaság sikertörténete visszavonhatatlan, noha ez a szegénységi küszöb alatt élőket aligha vigasztalja. Ahhoz, hogy ez igazi sikertörténetté váljék, a társadalmi fejlődés követelményeire konkrét tettekkel kell válaszolnunk. Jómagam az oktatással kezdeném, mert Szlovákia hamar elveszítheti nemzetközi versenyképességét, ha kormányai továbbra is félvállról veszik az oktatás és az innovatív gondolkozás stratégiai jelentőségét. Pedig képzett emberek sokasága nélkül képtelenség lesz meghonosítani hazánkban a folyamatos megújulás kultúráját.

Bindics Zsolt